Világítástervezés

A lakásvilágítás hálózati terveinek elkészültét meg kell előznie a berendezési terv alap kidolgozásának. Csak akkor készíthetünk jó világítási tervet, ha pontosan tudjuk, minek hol lesz a helye, milyen bútorok kerülnek az adott térbe, milyen színeket, anyagokat használunk majd.

Helyszíni felmérés, ajánlatadás

Amennyiben Ön építkezik, lakását szeretné kialakítani, átalakít, vagy éppen felújít, telefonon történő egyeztetés után a helyszínen felmérjük a lehetőségeket. Ezek után az Ön igényei, stílusa ismeretében komplett ajánlatot adunk az előzetesen együtt kiválasztott lámpatestekre. Mi nem csak eddig kísérjük a munkát, hanem az építkezésben résztvevő szakemberekkel egyeztetve a szereléssel, bekötéssel, rendszerösszehangolással adódó problémák megoldásában is segítünk. A helyszíni felmérés során alkalmazkodunk az Ön idejéhez!

Világítástervezés

Cégünk a világítástechnikai-, kapcsolási- és dugalj terveket is elkészíti igény esetén az előzetes egyeztetés és igényfelmérés alapján. Először a meglévő alaprajzi terven ötletelés keretében bejelöljük a szükséges lámpatesteket, illetve világításokat, majd ennek tükrében személyre szabott ajánlatot készítünk Önnek a méretezett tervek elkészítésére, melyekből már a szakemberek is dolgozni tudnak majd. Az előzetes ötletelés, tervezés alatt az évek során összegyűlt tapasztalatok tükrében tanácsokkal és ötletekkel is segítjük abban, hogy otthonából, vagy az adott projektből a lehető legjobbat hozzuk ki a közös munka során. A tervek elkészítését nagyban elősegíti, hogyha a berendezési terv már rendelkezésre áll, hiszen így a lámpatestek és világítások pontos helyét és a szükséges fénymennyiséget is tudjuk. Hogyha ismerjük a helyiségek tulajdonságait, az anyaghasználatot, illetve színeket akkor tudunk számolni a fényvisszaverődéssel, a fényelnyeléssel és a fényáteresztéssel, figyelembe tudjuk venni a megvilágítandó felületeket. Ezek ismeretében ideális látáskomfortot hozhatunk létre a világítási típusok önálló vagy egyidejű használatával. Természetesen ha még nincs teljesen kialakulva a berendezés, vagy még nem tart ott a folyamat, akkor is segédkezet nyújtunk. Ebben az esetben olyan helyeket találunk a világításoknak, ahol bármilyen berendezés esetén megállják a helyüket. A kapcsolások és dugaljak tervezésénél is ugyanez a folyamat zajlik le. A megfelelő kivitelezés érdekében a jó tervek biztosítása a szakemberek részére szinte elengedhetetlen.

Szaktanácsadás

Amennyiben nem tud dönteni a fényforrás típusok, teljesítmények kiválasztásakor, a megfelelő tartozékok, rendszerek konfigurációjának összeállításakor, ha a gazdaságosság, színhőmérséklet, színvisszaadás, korszerű világítási trendek területen kérdése merül fel, szívesen segítünk.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .